Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Az erdélyi származású, Budapesten élő író legújabb műve a kortárs magyar próza egyik legjelentősebb, az egzotikus téma ellenére is leginkább kelet-európai alkotása. Témája aligha foglalható össze annál tömörebben, mint ahogyan a fülszöveg teszi: „Kereskedők és hittérítők hajóján érkezik édesanyjával az 1630-as évek elején a forrongó Japánba a holland gyereklány, Aletta Huebler.

Kyushu szigete ekkor az európai vallásháborúk egyik »kihelyezett hadszíntere«. A tét: ki fogja keresztény hitre téríteni a japánokat – a katolikus Rómát képviselő portugálok, vagy a hitet reformáló hollandok? Japán úgy próbálja védeni magát, hogy kiirtja a keresztényeket, teljesen lezárja a határait, és két évszázadra elszigeteli magát a külvilágtól. A véres keresztényirtások idején érik nővé a megalázott Aletta, akinek néhány évig még meghagyják az életét. Két – japán! – gyereke (és a gyerekek feltételezett gyerekei) után több nemzedéken át nyomozó és a történetükkel szembesülő japánok tudatában végig dereng nem csupán saját történelmük, hanem Aletta és Kodzsima Miki életének ellentmondásokkal terhelt értelme is.”

A történet két, egymást átvilágító narratív síkon zajlik. Aletta szólama első személyű néma „párbeszéd” az Úrral, és folytonos ingázás az alaptörténet meghatározó idősíkjai, a hollandiai elűzetés, a tengeri hajóút, a Japánban való berendezkedés, a protestáns kolónia kiirtása, a Kodzsima Mikihez fűződő kapcsolat kibontakozása és az elválás pillanatai közt. A regény másik – szerzői narrátortól származó – szólama harmadik személyű, s Szakuma úrról, „a keresztényeket kutató, vallató és elítélő” hivatalnokról, illetve a Kodzsima Miki életét és harcművészeti tanításait kutató bölcsek nemzedékeiről szól. Ezáltal ugyanaz a történéssor két külön nézőpontból tárulkozik fel. Aletta monológja az emberi lélek legrejtettebb titkait is maximális őszinteséggel feltáró szöveg: bár formailag az imádság műfaji sajátosságai szerint szerveződik, a legközvetlenebb önkifejezés. A másik nézőpont a lehető legáttételesebb. A hagyomány búvárlóinak kétes hitelességű (és ekként is erősen kétértelmű) dokumentumok alapján kellene rekonstruálniuk a történéseket, ám ebben végül is kudarcot vallanak. Kodzsima Miki alakja a hagyományon belülről nem értelmezhető.

A keresztények a japánokat „szegény, nyomorult pogány népnek” tekintik, melynek egyedei még rabszolgának is eladhatatlanok. A japánok viszont a „bűnbocsánatot kultiváló” keresztényekben látnak erkölcsi torzszülötteket.

A regény legmélyebb tartalmait a kétszólamú elbeszélői forma közvetíti. A szabályosan váltakozó szólamok mindinkább összeegyeztethetetlen világokat jelenítenek meg, de a két főhőst, ezeknek a világoknak és világképeknek az (adott helyzetben) legfőbb képviselőit – a tömeggyilkosság és a halálraítéltség szorításában elmagányosodó és rettenetességében is gyönyörű emberpárt – elemivé váló szerelmi kapcsolat fűzi egymáshoz. Aletta imái fokozottan lírával telítődnek. Mindinkább elhatalmasodik rajtuk a (saját erkölcsi törvényeik szerint ítélve esztelen) szenvedély, de közben mindketten hűek maradnak hitükhöz, szokásaikhoz is. Az együttélés és az erre alapozható boldogság mindig lehetséges, sugallja az ellentétes szólamok szintézise, csupán bátorság és őszinteség kell hozzá.

A szülőknek, akik már nem lennének képesek megváltozni, meg kell halniuk. Alettát Kodzsima Miki fejezi le, hogy aztán az önmagán végrehajtott harakiri pillanatában bajtársa őt is lefejezze, s a még érző fejet Aletta arca mellé helyezze. A gyerekeket azonban Kodzsima Miki – öntudatlan Noé gyanánt – átmenti abba a világba, melyben már a Kodzsima-hagyomány megszállott kutatóinak kései sarja sem tud „elképzelni olyan tisztást, ahol lefejezett gyerekek is hevernek”.

Kegyetlen az Aletta bárkájának világa, esztétikai értelemben azonban aligha lehetne kegyesebb.

Forrás: Új Magyar Szó, 3. évf. 38. sz. 2007. február 24.