Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Mondhatnánk, hogy öngyilkosságok és gyilkosságok után békésebb vizekre evezünk, ám ez nem teljesen igaz, elvégre Polcz Alaine élete se nélkülözte a sorsfordító, mind személyes vonatkozásaiban, mind a szakmai pályafutás tekintetében nyomokat hagyó tragédiákat. Ezeket kendőzetlenül megírta egyebek mellett az Asszony a fronton című, 1991-ben megjelent önéletrajzi művében, de időnként utalások, időnként pedig konkrét említések formájában kihagyhatatlanul szóba kerülnek ebben a fényképekkel gazdagon illusztrált, bevallottan és szándékoltan szubjektív, egyszerre megrázó és megnevettető életrajzban is.

Illusztrációk emlegetése helyett talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a fotók adták az apropóját ennek a Polcz Alaine-ról szóló személyes megemlékezésnek. Amiből természetesen Mészöly Miklós se hiányozhat, Szávai Géza ugyanakkor többször is utal rá, hogy „dilógiában” gondolkodik, az ikerkötet minden bizonnyal Mészölyről fog szólni. De fontos szereplő a Szávai család is, akik azt követően kerültek évtizedes, mély barátságba Mészölyékkel, hogy miután sikerült elmenekülniük Ceaușescu Romániájából, egy, utóbb szerencsére alaptalannak bizonyuló gyanú kapcsán a Tűzoltó utcai gyerekklinikán megismerkedtek az ott pszichológusként dolgozó Polcz Alaine-nel. Később szomszédok lettek Kisorosziban, majd jöttek a közös erdő- és rétjárások, beszélgetések, utazások – na meg az együttes munka, hiszen Polcz Alaine könyveinek egy része a Szávaiék alapította Pont Kiadónál jelent meg (mint ahogy Mészöly egyes idegen nyelvű művei is).

Az életrajzi kötet jelentős részét ennek a barátságnak a fotódokumentumai jelenítik meg, kiegészülve néhány Polcz Alaine, illetve a Mészöly házaspár korábbi életét fölelevenítő fényképpel. Mindehhez személyes emlékek sora kapcsolódik, nem is annyira sztorik és események formájában, sokkal inkább benyomásokat, hangulatokat, érzéseket és érzelmeket elbeszélve. Persze időnként a történeteknek is fontos szerepük van, a számomra legemlékezetesebb például az, amelyik azt meséli el (burjánzó jelzők nélkül is érzékletesen), hogyan tudta kimenekíteni Szávai Géza előbb a súlyosan beteg feleségét, Ilonát, később a kislányukat és önmagát Romániából (szándékosan nem Erdélyt írtam, Szávai a bukaresti magyar hetilap munkatársa volt). De hát minden oldalra jut egy-egy hasonlóan személyes és megindító emlék. Beleértve azt is, hogy például miért nem volt hajlandó az évtizedes barátság ellenére se tegeződni Szávaival Polcz Alaine, akiről az is kiderül, honnét eredt a francia hangzású neve, és mi volt az a másik keresztnév, amelyet fiatal korában használt.

Forrás: Élet és Irodalom, 65. évf. 31. sz. 2021. augusztus 6.