Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Kisebbségi kormányzás idején igazán hasznos elfoglaltság nagy, vastag könyvekbe feledkezni. Ilyenkor repül az idő, gyorsabban közelegnek az előre hozandó választások, hullhat a medárdi eső, a szoba és a könyv megóv az idők züllesztő, rosszízű indulatokat gerjesztő romlásától.

Két vastag könyvet olvasok, szinte egyszerre: egyiket Szávai Géza írta, a másikat Simone de Beauvoir. Egyik szerző magyar, a másik francia. A franciáról kicsit többet tudunk, hiszen Sartre élettársaként és a Les Temps Modernes munkatársaként elég sok fény vetült rá, Szávai Géza csöndben, illő szerénységgel végzi munkáját, kiadója van, és szépen sorra írja esszéit, regényeit.

Ha egy francia írónő – esetünkben Beauvoir – beleszeret egy amerikai íróba, annak nem szokott jó vége lenni. A magántörténeti és a történelmi idők elmesélése nagyon megy a francia írónőnek. Az Amerikai szerelem című levélregénye (608 oldal) egyáltalán nem regénynek íródott, hanem egy tehetséges, majd sikeres, később depresszióra hajlamos amerikai férfinak, Nelson Algrennek, akitől először nagyon sok szerelmet, később még több szeretetet, majd végül ennél is több, nem éppen fizikai eredetű fájdalmat okozó ütést kapott. A levelezés 1947-ben kezdődik, és tizenhét esztendőn át tart, hála a túl széles óceánnak, a hölgy szorgalmának, folyamatosan javuló angoltudásának. Kapcsolatuk felfelé ívelő szakaszában egyszerre élvezik egymás közelségét és távolságát, mi, az olvasók szinte látjuk, miféle csodákra képes a hormonok által vezérelt test és az önállósuló-társkereső lélek.

E könyv az irodalmárokon, a történészeken túl is remélhet olvasókat, a legszebbre írt lektűrökkel, bestsellerekkel vetekszik, győztesen kerülve ki a csatából. Szávai Géza valódi hősöket mutat fel Múlt évezred Marienbadban című regényében (749 oldal), mely egyszerre nevezhető történelminek és az örökkévalósággal kacérkodó, időtlenségbe ágyazódó kortársi, mai napi pillanatfelvételnek. Hiszen a történet jelentős része a 2006-os választás idején és közvetlenül utána játszódik. Gondos, olykor a köznapiasság köntösébe bújtatott nyelven adja elő azt, ami történt, velünk, az országgal, miféle politikai álmaink és játszmáink voltak, miközben a valódi szereplők a regényben a valódi, többnyire tragikus sorsképletű életüket élik. Megható a kilencéves kisfiú igyekezete, hogy zsenialitását miképpen tudná valami jóra fordítani, míg a felnőttek tiszta erőből rongálják önmagukat, életüket.

Kettős regény ez, az olvasók valódi regényt is kapnak, meg krónikát is, egy közösen megélt korszakról. Az író természetesen nem ítélkezik, arra itt a kisfiú hősi története, melynek még én sem látom a végét. Még olvasom. Lesz időm megtudni, mi lett, mi lesz vele. Ezért jók a nagy, vastag könyvek. Legalább annyira jók, mint amennyire rossz kisebbségi kormányzás alatt élő ország polgárának lenni.

Forrás: Magyar Hírlap, 2009. június 23.