Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Szávai Gézát fölöttébb bosszantja, ha valaki azt mondja rá: jó a humora. Valósággal ledermedt, amikor ilyesmit írt az egyik kritikus a Székely Jeruzsálem című regénye kapcsán, legutóbb pedig Oslóban érte utol „a végzet”, ott egyenesen azzal próbálták levenni a lábáról, hogy ő maga a humor.

– Nem értek egyet ezzel, az viszont tény, hogy derű nélkül nem lehet élni, nekem legalábbis mindig menedéket kínált. A Magyar Tudományos Akadémia jelmondata is ez: „Borúra derű”. ’89-ben azt tapasztaltam, hogy bármi történjék, elengedhetetlen, hogy az ember legalább röhögni tudjon a helyzetén, ha másképp nem, akkor kínjában – magyarázta a küsmődi születésű, 1988 óta Budapesten élő szerző szerdán este a Bulgakov kávéházban. Legalább tíz éve nem járt Kolozsváron, viszont negyven évvel ezelőtt itt végezte az egyetemet, 1973-ban a BBTE magyar–francia szakán szerzett középiskolai tanári diplomát. Akkoriban nem érezte jól magát a városban, nyomasztó hatással volt rá Kolozsvár. Hogy ezúttal „kellemesen nyomasztottá” tegye magát, kedves barátját, Márton Evelin írót kérte fel beszélgetőpartnernek, régi és új kötetei mellett pedig feleségét, Ilonát is magával hozta a találkozóra.

Bevezetőjében Márton Evelin kitért arra, hogy Szávai Géza legújabb, A nagy átmenetelés című kötete semmilyen módon nem utal a székelyek nagy menetelésére, „bár a szerző beismeri, hogy az »át« miatt nem kérhet jogdíjat a menetelésért”. – Szávai Géza viszont székely, jó lesz vele vigyázni, hiszen minden hájjal megkent, előszeretettel lavírozik a műfajok és világok között – hangsúlyozta Márton Evelin. Véleménye szerint a vígregények alcímmel ellátott A nagy átmenetelésből világosan kiderül, „hogy az ördög nyelve a magyar, s akár azt is meg lehetne reszkírozni, hogy az ördögök a magyarok egyenesági leszármazottai”.

– A mellettem ülő úriember nem is biztos, hogy Szávai Géza, ugyanis Belzebub Isten tudja, hányadik fiaként definiálja magát, a mostani kötetében megjelenő szövegek pedig egy Dali Endre nevezetű személy remekművei – fűzte hozzá Márton Evelin. Mint kiderült, a szerző egyik álnevéről van szó, amelyet a család Budapestre való áttelepedése előtt választott magának, akkoriban még A Hét című lap szerkesztőjeként dolgozott Bukarestben.

– 1985-ben összebarátkoztam Mészöly Miklóssal, s megegyeztünk abban, hogy bevezetünk nekem Magyarországon egy álnevet. Miklós elintézte, hogy találkozhassak három főszerkesztővel, akiknek aztán eljuttattam az írásaimat. ’89-re, amikor felpörgött minden, és borzasztóan komikus helyzettel kellett szembenéznünk, Dali Endre neve már ismert volt – emlékezett vissza Szávai Géza. Elképedéseit „vidámságba oldva jegyezte-rajzolta” a nagy átmenetelést, a rendszerváltás időszakát. Különböző alteregók – Geezen Guuz, pipás stb. – nevével fémjelezte írásait, amelyek a Népszabadságtól egészen a Füles magazinig a teljes magyarországi sajtóban megjelentek akkoriban, nagy visszhangot keltve. Azt viszont senki nem tudhatta, hogy ki követte el a sokakról (Jókai Anna, Esterházy Péter, Csurka István stb.) szóló, ám „senkire tisztelettel nem néző, a mindent szabad, úgyis mindegy” attitűd által jellemzett írásokat. Szávai tavaly nyáron talált rá ismét a „szerzői gárda” szövegeire, amelyeket ezúttal a nyilvánosság elé tár, bár, mint hozzáfűzi, volt még egy intenzív jelenléte korábban, egy másik néven, ezt azonban egyelőre nem szeretné feloldani a következő öt évben.

Korábbi köteteiről – Székely Jeruzsálem, Séta gramofonzenére stb. – is mesélt Szávai Géza az est folyamán, megjegyezve: számára minden regény egy külön műfaj, s úgy véli, akár néhány oldalon is lehet történetet elbeszélni úgy, hogy annak regény jellege legyen. A sztorizások, emlékezések után, befejezésül a Szávai-kalendárium néhány lapját osztotta szét az egybegyűltek között.

Forrás: Szabadság, 2013. november 15.
http://archivum2.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/98219