Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Szávai Géza új regénye feszélyezően, nyugtalanítóan izgalmas olvasmány. Démonokkal találja szemben magát az ember ebben a könyvben. A szereplők tetteiben megjelenő aberrált ösztönvilág és a cselekményt mozgató történelmi esemény nyers brutalitása egymást erősítve alakítják ki a regényvilág pszichodramatikus karakterét – az Aletta bárkája undorít és ámulatba ejt. Igazságtalanság, kényszerpályák, kibékíthetetlen ellentétek feszítik a jó arányérzékkel megalkotott konstrukciót.

A helyszín Japán déli szigete, a regényidőt a(z egyik) Toukagava sógun által 1639-ben kiadott kapuzárási rendelet szervezi. A keresztény vallásokat (előbb a terjesztésüket, majd gyakorlásukat is) betiltják, az összes telepest kivégzik, végül az országot hermetikusan lezárják minden külföldi előtt, sőt az éppen úton lévő japán hajók sem térhetnek haza. A sziget kétszáz évre eltűnik a világ szeme elől. Ezt a nagy politikai-társadalmi törést éli át a címszereplő Aletta Heubler, egy mélyen vallásos holland bevándorló lány, aki 1636-ban az édesanyjával érkezik Kyushu szigetére, gyerekként. Új-Amszterdamot népes holland kolónia lakja, kikötője ekkor a legforgalmasabb kelet-nyugati kereskedelmi csomópont, és a gazdasági tevékenység mellett a közösség protestáns gyülekezetként is működik, élénk missziós tevékenységet folytat (a sintoista japánokat keresztelik, a már katolikus hitre tért japánokat reformálják). Aletta a vészkorszakban érik felnőtté, nővé, végignézi a városuk lerombolását, tanúja lesz a tömegmészárlásnak, őt magát is halálra ítélik. Ám a kivégzés végrehajtását néhány évre elhalasztják. A haladékot annak köszönheti, hogy Kodzsima Miki, a környék legfőbb katonai parancsnoka rabszolgájává, később (egy nemi erőszakot követően) szeretőjévé teszi Aletta Heublert, míg végül egy párrá, társakká lesznek a halálos ítélet árnyékában; a fiatal holland lány két gyereket is szül Kodzsimának. A regény cselekménye tulajdonképpen az ő kapcsolatuk kialakulását, fejlődését tárja az olvasó elé, a szövegtörzs jórészt Aletta visszaemlékezéseiből áll.

A szüzsére csupaszított szerkezet azonban megtévesztő, az Aletta bárkája nem történelmi regény. Jól elkülönülő, tisztán követhető jelentésrétegek építik a mű belső világát, a japán szegregáció direkt módon megjelenő eseménysorozata mellett artikulálódnak a protestáns–katolikus vallásháború mozgatóerői, a keresztény gondolkodás (külső, japán nézőpontból megfogalmazott) kritikája, az egzotikus példázatokkal és különleges analógiákkal érvelő japán bölcseleti kultúra alapelvei, valamint az archaikus japán katonai létszemlélet könyörtelen (az emberi élet értékét az európaitól nagyon különböző módon értelmező) logikája. Jellemző a regénygépezet jól formáltságára, hogy ezek az önmagukban is életképes kultúrtörténeti szálak mind szigorúan funkcionálisak, nem a hátteret, de az alapot adják a lényeghez, Aletta és Kodzsima Miki sorsának kibontásához, közös tragédiájuk megértéséhez, egyszerre túlfűtött és fojtott testiségük (ferde ösztönéletük) megvilágításához.

A vezérkarakterek pazar életszerűséggel, líraiság nélkül, szépelgés nélkül megrajzolt figurák. Aletta zavart és korlátolt serdülő lány, aki gyerekkorában végignézte az imádkozó anyja sorozatos megerőszakolását, később, a Japán felé tartó hajón kíváncsiságból egy félájult, drogoktól kába matrózzal közösül. Miközben mégis Istennek akar tetszeni elsősorban. Imával és saját teste vizsgálatával telnek napjai, férfire vágyik – és tisztaságra egyben. Élhetetlen, tudatlan ember, alig képes hatással lenni környezetére vagy saját sorsára, csupán elszenvedi, hogy rajta és benne (konkrétan: a vulvájában) történik meg, teljesedik ki a történelem hétköznapi valósága. A japán parancsnok (Kodzsima) kiváló hadászati képességekkel bíró szamuráj, de egyébként kegyetlen és primitív, elméje-lelke téves eszmékkel és komplexusokkal terhelt. A bushido (az ősi harcoseszményt leíró becsületkódex) megtestesítője, filozófiai tételeket állít fel a természet megfigyelése alapján, de nem valódi bölcs, kudarcaiban hisztérikus, ráadásul kurvákkal (bordélyházban, pénzért) dicsérteti a nemi szervét, és az első adandó alkalommal megerőszakolja a ketrecbe, állatok közé zárt Alettát. A két ember pszichés világának nincs metszéspontja, nem lehet közös szándékuk, sem jövőjük; és mégis. A (társadalmi-politikai) környezet, amelyben azonos térbe kerülnek, illetve a mindkettőjüket feszítő kielégületlenség annyira leszűkíti életlehetőségeiket, hogy eggyé válásuk a szövegben magától értetődő, szinte természeti erőként hat. Elkerülhetetlen ugyanúgy, ahogy a pusztulásuk. Furcsa, beteges szerelem ez, romantika nélküli (ha létezik ilyen). Vonzódásuk inkább zsigeri, szükségszerű. Kodzsima a szó szoros értelmében az életet jelenti a holland lánynak, a japán parancsnok pedig a nyugalmat találja meg Aletta mellett (idegőrlő, feszített háború folyik a háttérben) – és mindketten a vágyott testi kielégülést kapják meg a kapcsolattól.

A pontos, élő jellemrajzok mellett Szávai legnagyobb szerzői teljesítménye a nagyon tudatos, trükkös szerkesztés. Megosztja, irányítja az olvasó figyelmét, az egyes cselekményszálakat háttérbe tolt, mellékes jelenetekkel vezeti be, hogy aztán (akár több fejezettel később, fókuszba kerülve) az olvasó kénytelen legyen újra értelmezni, átgondolni a korábbi eseményeket. A folyamatosan kontroll alatt tartott párhuzamos cselekményszálak polifon hangzásúvá teszik a művet, a szöveg rezonál, permanensen mozog, bonyolódása közben más-más színekben mutatja magát.

Apróbb formai bizonytalanságok és egy konceptuális hiba zavarják csupán az olvasást, az olvasót (engem legalábbis). Szávai (rövidmondatos: kopogós) prózanyelve körülményes, dallam nélkül való, ezért ahol az összességében sodró lendületű cselekmény mégis lassul kicsit, megpihen, ott ez a próza hajlamos a szétesésre. Tipikusan ilyennek érzem a japán inkvizíciós hivatal tisztviselői által elmesélt, elmélkedős fejezeteket. A regényzárlatban a nézőpont-beszédhelyzet kötése meglehetős zavaros (nem a jelöltsége, az pontos – hanem a hihetősége, hogy valaki ilyen módon számol be a saját haláláról). A koncepció a címszereplő megszólalásformájában instabil kicsit. Aletta komoly rendszerességgel mond ki vagy gondol fasz típusú szavakat, szenvtelenül részletez közösüléseket, meg a férfi nemi szerv különböző állapotváltozásait. Ez itt összeakad a szigorú protestáns neveltetéssel, a lelkészkörnyezettel. Alig elgondolható, hogy egy kálvinista hajadon ilyen mondatokat használjon. Nem fér ki a táblára. A református családok az elhallgatást és az elfojtást pici gyerekkortól nevelik bele a lányokba, ezért képtelenek a testiségről így beszélni. Felülírhatatlan parancs ez, része a hagyománynak. Az elején kicsit zavaró a túlzó tónus, de megszokja az olvasó, a mű ereje elsodorja a kisebb hibákat.

Belemar a húsba ez a könyv, az ember néhol reflexesen elkapja a tekintetét, fintorog. Amikor a japán parancsnok először erőszakolja meg a hasra lökött Alettát, az aktus közben a lány a könyöke alatt hátrakukucskál. Mert érdekli, hogy milyen. És az egész regény ilyen. Mint ez a kukucskálós gesztus. Átütő.

Forrás: Irodalmi Jelen, 7. évf. 63. sz. 2007. január