Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

1. oldal / 3

Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy honnan jöttem, többféleképpen válaszolhatnék. Mondhatnám azt, hogy Bukarestből, és ez így igaz, nemcsak azért, mert valóban ott szálltam repülőre, hanem mert ott dolgozom nap mint nap, a hét nagy részében. Mégis, ha úgy érteném a kérdést, hogy melyik az én városom, akkor azt mondanám: Marosvásárhely, és ez legalább annyira igaz lenne, mint az előző állítás, mert ott él a családom, oda térek vissza minden hétvégén, és 1990-ben onnan mentem el a bukaresti parlamentbe, hogy a magyarok jogaiért folytatott politikai küzdelemben részt vegyek.

De Brüsszelből nézve valószínűleg érthetőbb lenne, ha a szülőföldemet firtató kérdésre azt felelném: Erdély. Onnan jöttem, ott születtem, és ha nem is mindig Erdélyben, de mindenképpen Erdélyért élek, azért, hogy az erdélyi etnikumok, kultúrák, nyelvek, a magyar, a román, a német és a többiek történelmi együttélése egyenlő módon, méltányos körülmények közepette, háborítatlanul folytatódhassék a jövőben. Persze, az is helyes válasz lenne, ha azt mondanám egyszerűen: Romániából jöttem. Sőt, ma már úgy is fogalmazhatnék sommásan, hogy: Európából. Igaz, nem egyforma még ez az Európa, ahogy egyesek szeretnék, de szerintem nem is kell egyformává válnia. Ezért pontos meghatározás az is, hogy Európából jöttem ide, Európába.

Folytathatnám még ezt az identitásjátékot természetesen a vallási hovatartozással, anyanyelvvel, állampolgársággal, de nem érdemes, mert azt hiszem, így is kiderült, mennyire bonyolult problémáról van szó, és mennyire nehéz válaszolni rá, illetve nem is lehet egyetlen szóba belegyömöszölni, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Tulajdonképpen ma az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti, amelyben elfér a magyartól a katalánig, a romántól a flamandig vagy vallonig mindenki.

Talán itt Brüsszelben nem is illik magyaráznom, hogy Erdély micsoda: egy olyan régió, amely a történelemben hosszú ideig, jóval több mint egy évszázadig önálló állam volt, azelőtt és azután Magyarországhoz tartozott, az első világháború utáni trianononi békekötés óta pedig Románia része. De ezektől a történelmi előzményektől eltekintve azt kell mondanom, hogy az a hely, ahol az ottani vallonok és flamandok – ne próbáljuk azonosítani, hogy ott melyik nép a vallon, és melyik a flamand, mert nem erről van szó –, tehát Erdély vallonjai és flamandjai abban a dilemmában vergődnek még mindig, hogy az igazságos együttélés csakis az autonómia, vagyis a különélés jogának biztosításával lehetséges.

Az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti.

Nem kell Erdélyig menni, hogy a mai Európa nagy ellentmondását testközelben érezhessük, elég itt Brüsszelben belegondolni abba, hogy az Európai Unió fővárosában vagyunk, amely ugyanakkor Belgium fővárosa is, két etnikum még le nem zárult vitájának színhelye, de ráadásul ennek a városnak is szembe kell néznie a mostanában bevándorolt különböző kisebbségek hagyományaival, kulturális és nyelvi sokszínűségével.

Ma este egy olyan könyvről kell beszélnem itt, a Székely Jeruzsálemről, amelynek már a címe is kérdőjeleket támaszt sokak számára. Hogyan jön egymáshoz a ,,székely” jelző, amely az Erdély keleti részében ma is tömbben élő magyar népcsoport neve, és a földrajzilag egészen máshol elhelyezkedő Jeruzsálem. Szávai Géza műve éppen arról szól, hogy többé-kevésbé össze nem illőnek tekintett identitások keverednek mindannyiunkban, és csak akkor tudunk egy élhető közös jövőt kialakítani, ha megértjük ezt, tanulunk a történelemből, és lemondunk az egyetlen identitás illúziójáról, a nyelvi-kulturális-etnikai egyenruhába bújtatott régiók, országok hamis és veszedelmes tervéről.

Forrás: Új Magyar Szó, 7. évf. 205. sz. 2011. október 21–23.