Megrendelhető a Pont Kiadótól:

www.pontkiado.hu

Bözöd és környéke a helyszíne ennek a nem pusztán megjelenését tekintve súlyos könyvnek, Erdély egészen sajátos vidéke, ahol a nevezetes lelki zsidók éltek még a közelmúltban is, a zsidóságot önként vállalók, vagy ahogy arrafelé nevezik őket, a szombatosok. Hogy kik is voltak ők? „A XVI. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Vérségileg semmi közük nem volt a zsidókhoz. (…) A második világháború idejére már csak néhány család maradt belőlük. Volt, aki megkeresztelkedett, de volt, aki lágerbe, krematóriumba ment azokkal, akikhez erős kapcsolat fűzte: a hit.”

De a könyv azért jelentős, mert nemcsak a szombatosság „jelenségét” tárgyalja, a sok-sok hasonló tematikájú könyvet összegezve, új jelentéseket felmutatva, távolabbra (földrajzi és politikai értelemben is) mutató összefüggéseket és tanulságokat megfogalmazva, hanem dekonstruálva a jelenség jelenségét és értelmezését, új módon közelíti meg és kezeli a mindezt rögzítő történelmi tudatot is. Nem történelmi munkáról van szó, hiszen inkább lehetne útibeszámolónak, naplónak, esszéregénynek nevezni, és azért sem volna jó a történelmi vagy történeti jelző artikulálódása, mert legfőképp a hagyományos történelemszemlélet kialakulásának zavarait, kusza fordulatait, ellentmondásait tárja elénk (anti-történelemszemléletetet írva), valamilyen sokkal eredendőbb, eredetibb, valóságosabb valóság megrajzolásával, felidézésével. Nagyon impozáns kultúrtörténeti, szociografikus, historikus anyagot mozgat, de minden esetben a legvalóságosabb talajon (a Küsmőd partján) állva teszi meg ellenkezéseit, kiigazításait. Idéz a legrészletesebb dokumentumokból, vélekedésekből, miközben soha nem marad el a finomítás, az árnyalatok pontos beillesztése sem, a helyszínen egy az egyben vett tapasztalatok birtokában, hitelesítő élményekkel szavatolt kommentárral. Olykor csak a lehetőségeket logikusan végigondolók következetességével, olykor a realitásból fakadó ellentmondás szigorával megtoldva.

„Az erdélyi kultúra jellegének, szerkezetének egyik lényeges vonásáról, a vallási megosztottságról, azaz különbözésről, annak okairól és következményeiről, a felekezeti színezet érezhetően meghatározó jelenlétéről szólnak a kötet fejezeti.” Ezen a suta, napilapban megjelent tartalmi ismertetőn is látszik, mennyire nem erről szól ez a könyv. Vagy amennyiben maradunk efféle mondatoknál, akkor nem e feltárás merev szociografikussága a kiemelendő, hanem a feltárás hangneme és e hangnemből kikövetkeztethető feltárói igényesség, a feltáró életszemlélete. A szerző ugyanis ritka józansággal elemzi a felekezetileg is leírható felosztódás mentalitásbeli, életmódbeli, ízlésbeli, ünnepekben és gyászokban fellehető változatait, folytathatnók a napilapok stílusában. A jellegzetes színeket ezek a különbözések kölcsönözték az erdélyi művelődésnek és életnek.

A hangnemről tehát. A hang neméről. Angyal. Angyali józanság, ez a szó jut eszembe (Netán tündéri, hogy ezzel is hűek maradjunk a könyv egyik megidézett alakjához. Csak azért vetjük el, mert inkább a tiszta állhatatosság, mintsem a tünékenység az attribútuma.) És a lépték is égi. Mintha a szerző egy alacsonyan libegő felhőn ülne, és úgy járná be a Küsmőd mentén megtelepedett különös hangulatú falvakat, Etédtől Bözödig. És ezen a felhőn ül akkor is, amikor az időben kalandozik el, nem csupán saját gyerekkorába, hanem el egészen Péchi Simon kancellár koráig. Sajátos, a magyar irodalomban ismeretlen tájon hajózik keresztül. Aki járt már azon a vidéken, aki átutazott rajta egyszer is, egyetlen út alatt is az emberbe vésődik a táj, de talán nem is a táj, hanem a falvak oly eltérő és mégis annyira szelíd, egymáshoz hasonuló képe. Annyira erőszakmentes minden. Mert a legtöbb faluban többféle templom is emelkedik. És ha netán egy templom volna, a következő faluban már alighanem másféle csúcs magasodik az ég felé.

Ebből az angyali józanságból tekinthetünk a mai kérdésekre is, ha ugyan vannak mai kérdések. Ennek az utazásnak az egyik legfőbb hozadéka az, hogy továbbvisz a mai kérdésekig. Rákérdez a mai kérdésekre. Létezik-e magyar–zsidó párbeszéd? Létezik-e keresztény–zsidó párbeszéd? S ha igen, az-e, amit annak mondunk? És akkor vajon kik között zajlik?

Kérdések. Nem mindenkit érdekelnek. Nem mindenkit foglalkoztat a felelet. De mindenkinek érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nem azért, hogy megtudja, mi is volna a felelt. Bár nagyon higgadt, nagyon figyelemreméltó feleletek fogalmazódnak meg, ez nem fontos. Hanem az az angyali józanság, amivel hasonló feleleteket ki lehet mondani, az fontos.

Úgyhogy ne foglaljuk össze, mire lyukadunk ki a könyv végén. Csupán egyetlen feleletet idézek, arra a kérdésre, hogy: kik is folytatnak zsidó–magyar párbeszédet? Bulizó fiúk és lányok, akik egymás kezét keresik…

Nem az első alkalom, hogy Szávai Géza hasonló témához, hasonló műfajhoz nyúl. De mindezidáig ez a legjelentősebb munkája. És nem csupán az ő könyvei közül emelkedik magasan ki.

Forrás: Látó, 12. évf. 2001/2.