„A Székely Jeruzsálem történetei egy figyelemre méltó Európa-esszé közegében folynak...” – írta az első kiadás megjelenésekor a kritika.
„Az európai identitások drámáiról írtam a könyvet, és ilyen értelemben tényleg »Európa-esszé«. A huszadik századi szenvedéstörténetek legmélyéről, »holokauszt-közelségből« akartam végignézni Európán, magunkon.” (Szávai Géza-interjúrészlet, 2018)

Erdély legendásan toleráns földjén, ahol több nemzet él sok évszázada egymás mellett – a XVI. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Lelki zsidóknak vallották magukat… A hitújítás lázában Péchi Simon és követői olyannyira rátaláltak az Ótestamentumra, hogy átvették a zsidó szertartásokat. És ezzel elkezdődött a vérségileg nem, de „lelkileg zsidó” székelyföldi emberek szinte hihetetlen története; a székely zsidózók vagy székely szombatosok – így nevezte őket az erdélyi köznyelv – vallásalapító (inkább: átvevő) útkeresése. A székely zsidózók hite néhány év alatt meghódította Erdélyt, de végül a „bevett vallások” mellett nem tűrték meg…

Századokon át üldözték a székely szombatosokat, s mire az ezernyolcszázas évek végén a szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált – már csak két székely faluban őrizték a hitet. A huszadik század negyedik évtizedében csupán Bözödújfaluban (a „székely Jeruzsálemben”) élt néhány zsidózó család. Aztán jöttek a zsidótörvények. Valóban ótestamentumi, kemény és zord sors verte a székely zsidózókat. A nyolcvanas évekre három-négy öregasszony maradt hű a hitéhez… Aztán a falu is Ceaușescu faluromboló politikájának áldozatául esett. Hiába mentek a székely Jeruzsálem lakói Bukarestbe, hogy a diktátortól kegyelmet könyörögjenek a településnek – kiköltöztették őket házaikból, és a falut elárasztották vízzel.

A Székely Jeruzsálem a 7. magyar nyelvű kiadás mellett megjelent románul, franciául, és újabb nyelveken is előkészületben van a kiadása.