Kilenc-tíz éves gyerekek számára terveztem egy mesedetektívregény-sorozatot. Az első kötetbe (1985) két meseregény került. A kitűnő rajzfilmes, Szilágyi V. Zoltán készítette az illusztrációkat. Én azonban nem ilyennek képzeltem el Burgum Bélust, aminek csak azért van jelentősége, mert: írás közben Burgum Bélus-animációban gondolkoztam. Azóta is minden kötettel így gondolok Burgum Bélusra. Mivel még mindig foglalkoztat, e honlapon külön oldalt biztosítok Burgum Bélusnak, hogy megoszthassam a nagy detektívvel kapcsolatos gondjaimat, esetleg segítséget, ötleteket kapjak.
1995-ben újra kiadtam a legelső Burgum Bélus-kötetben (1985) megjelent két meseregény egyikét Burgum Bélus, a mesterdetektív címmel. Ezúttal már magam rajzoltam meg Burgum Bélust. Olyannak képzelem, ahogyan a borítón mutat. A kötet belsejébe fekete-fehér rajzokat készítettem, inkább vázlatokat. Be kell látnom: alkalmatlan vagyok arra, hogy kötetek hosszán rajzolgassam, festegessem Burgum Bélust. De annyit legalább megmutattam: én ilyennek képzelem. Talán kerül egyszer egy képzőművész is, aki ilyennek alkotja meg könyvben, mozgóképben egyaránt.
Burgum Bélus önmagát keresi
Burgum Bélus, a mesterdetektív ifjúkorom óta kísér engem. Hét meseregényt szándékoztam írni a nyomozásairól, négy el is készült. Mindegyiket már grafikus illusztrálta – barátaim és kitűnő képzőművészek, de egyikük rajzában sem ismertem fel Burgum Bélust olyannak, amilyennek én képzeltem el.
Végül én magam álltam neki megrajzolni a nagy detektívet, olyannak, amilyennek írás közben láttam.
És a nagy detektív egyik-másik társát, például Malackát is megrajzoltam, és sorra jöhetnének a többiek, ha végig tudnám rajzolni őket – de hát a rajz nem az én mesterségem.
Keresem azt az illusztrátort, aki a felvillantott képeket akár magához hasonítva: végig szeretné rajzolni Burgum Bélus hét kötetnyi kalandját…
Burgum Bélus saját magát keresi: színesben, fekete-fehérben, animációs mozgóképben!
Szépség és igazság
1
-szer volt, hol nem volt, a Burgum Bélus, a mesterdetektív című mesterdetektív-regényben volt – nevezett detektív mellett – egy Malacka nevű egyén is. Ők ketten: két véglet. A detektív szakmájához illően racionális – Malacka pedig: művész. Elsősorban zenész, majd – és végül – költő. A szonettre specializálta magát. Olyan szonettet szeretne írni, amely elnyeri Burgum Bélus őszinte tetszését is. Ami nem könnyű dolog, mert a valósághoz ragadt detektív mindent szó szerint vesz. Teljesen érzéketlen a költészetre. Ha neki azt szavalják, hogy a villanyfák ehető villanykörtét teremnek, ő máris szalad zabálni. Szóval: nem egy ideális szonettfogyasztó. Malacka elhatározza, hogy barátja, a detektív tiszteletére valóságosan is komolyan vehető szonettet költ. Íme:
Szonett (szép és igaz)
Burgum Bélus tiszteletére
Béluskám, én, a kicsi karnagy
– aki voltam kezdőként – hajdan
is jól tudtam: barátom majdan
az élettől mindent kicsikar. Nagy
lesz és híres. Hittem: ez elmélyült,
komoly medve viszi még, de sokra!
S lőn. Rózsát fakaszt a babér bokra,
látván Bélust, az éles elméjűt.
Mert ő ma a legnagyobb detektív.
Érette dobban itt minden szív,
s élteti, ahogy kifér a torkán.
Köszöntik őt piroslón, biborkán
a rózsák… Zeng az „éljen-orkán”!
Piros paprikák nőnek a tortán!
A cirkusz népes publikuma előtt elemzi a két jó barát a művet:
– Mondd meg igaz lelkedre, tetszett neked a szonettem?
– Nagyon tetszett… Ahol például a szívek kiabáló torkáról beszélsz, ott egészen zseniális – dörmögte Burgum Bélus. – Egyszóval: szép.
– Szép és igaz – kiáltotta ujjongva Malacka. – Idenézz!
Felemelte az asztalról a lepelt, és egy babérbokorra mutatott, melyre nyíló piros rózsákat kötözött valaki. A rózsás bokor mellett pedig színes, kerek torta díszelgett. Tetején a csokoládéba néhány piros csípős paprika volt tűzve.
– Tényleg szép – ismételte a detektív –, de tudod, én nem szeretem a tortát csípős paprikával. Igazán nem várhatod el tőlem, hogy megegyem…
– Nem várom el – nyugtatta barátját Malacka. – Ezt nem is megenni kell, hanem inkább művészileg értékelni.
– Nagyon értékelem – nyilatkozta buzgón és megkönnyebbülten a nagy detektív, majd lelkesen tapsolni kezdett. A nézőtéren mindenki követte példáját. Mikor Malacka szólásra nyitotta volna a száját, még erősebben verte össze a tenyerét Burgum Bélus. Úgyhogy a cirkusz költője többé szóhoz jutni nem tudott… – amit bizonyára mélységesen fájlalnak az esztéták, hiszen ki tudja, mekkora veszteség érte így az esztétika történetét.